Gondoltam egy nagyot..

 A pontos idő: 23:42

Jelenleg ezen dolgozok:
A The Beginnings egyik része, de bajlódok vele, mert állandóan a racionalitást meghazudtolva hátulról írok. Na igen, ez az én nagy bajom. Már megvan vagy 200 oldal, de az első 50.. az bezzeg nincs. A rohadt életbe már!


"...tudtam, mit kell tennem. Irány a kúria!

Nem kevés vezetés után végre behajtottam Chaték méretes udvarára. Becsapva a kocsiajtót, meg sem álltam a kaputelefonig, és addig nyomtam, amíg hangos csipogással ki nem nyílt a méretes vaskapu.

Mint a szélvész, rohantam a bejárati ajtóig, és eszelős  kopogásba kezdetem.  – Lissaa! Chaat! Valaki nyissa már ki, az istenit!

Kulcszörgés, nyikorgás, és máris Chat bosszús képét láttam magam előtt.

- Igeen? – és ezt direkt azzal az idegesítő mézes-mázos hanggal mondta. És az az erőltetett vakszos mosoly, mikor meglátott…

- Lissa? – kutattam a szememmel a háta mögötti részt, hátha meglátom. - Mondd, hogy itt van..  Chat érdekes arcot vágott, majd végül megszólalt.

- Nem akarlak lelombozni, de nincs itt és nem is lesz egy jó darabig… - Tessék..?

- Ne, légyszi, mondd, hogy ez csak az a hülye kanadai humorod.  de az arca nem változott, ugyan olyan feszes maradt.  – Francba… keserű képpel próbáltam elfogadni, hogy ez bizony nem az én napom. sőt.. ez a hét egyáltalán nem nekem kedvez. Chat végignézett rajtam, majd a tekintete megállapodott az arcomon.

- Bejössz? – Hm..? Kicsit elkalandozott a figyelmem, de ahogy elnéztem Chat egyre emberibb vonásait. – Azt kérdeztem, hogy bejössz-e? – nézett rám furcsa szemekkel.

Csak bámultam rá, és nem tudtam, hogy be akarok-e menni. Akarom? És tudtam, hogy ha igen, az .. az valahogy most más lesz, mint eddig mármikor. Valahogy ez most nem csak egy szokásos invitálásnak tűnt.

A mostani dolgok elég bonyolultak, és ezt még tetézni, nem biztos, hogy bölcs dolog lenne.  – Van skót whisky-m is – mondta csibészes vigyorral fűszerezve. – És ahogy ezt az elcseszett képedet látom, rád férne.

Erre csak egy fancsali vigyor volt a válaszom. De végül is bementem. Egészen a hatalmas nappaliba mentünk, a szokásos bőrfotelekhez. Olyan furcsa volt, hogy Lissa nem volt ott, csak Chat…

- Hol van Lissa – kérdeztem csak hogy eltereljem a feszengő érzésemről a figyelmem. Furcsa volt így, határozottan furcsa.

Chat tekintet elhomályosodott és ahogy leült már pattant is fel. Valami nincs rendben velük se. Legalábbis vele biztosan nem.

Kicsit jobban szétnéztem és már tudtam miért is volt olyan furcsa itt. Sehol egy kép, se festett se fénykép, sehol egy Lissára elmékeztető tárgy.. Újabb rossz érzés furakodott fel a gernicemen.

- Mióta nincs itt? Felém fordult.. a szemei.. hátborzongatóan sötéten csillogtak. Gyorsan elkapta a tekintetét, töltött magának egy teli pohárral és egyből le is húzta. Majd újratöltött, ám ezúttal nekem is.

- Két hete – ivott újra egy kortyot a keserű alkoholból. Tudtam, hogy még beszélni fog, így nem szóltam közbe, csak vártam. Ismertem már ennyire.

A harmadik kis korty után meg is eredt a nyelve.

- Fogta a cuccait és lelépett. Egy kibaszott fotózás miatt. Amit nem engedtem.

- De tudod mit? Nem érdekel. Ha neki ennyit ér ez a házasság..

- Nem érdekel. Most lehúzta a maradék italt, és szisszenve az égető utóíztől rakta le az asztalra a kristályt.

- Csak az a szar, hogy ennyi idő kellett, hogy rájöttek, ugyan olyan volt, mint a többi.

Nem tudtam, mit monjak neki. Azaz tudtam, de hiába lett volna. Semmi értelmét nem láttam a vígasztalásnak. De azért egy halk sajnálomot elsuttogtam neki.

Két könyökét a térdeire támasztotta és úgy előregörnyedve, kissé felém fordulva nézett. 

Nem úgy nézett ki, mint aki teljesen össze van törve lelkileg. Inkább csak megsértett volt.

 - Mit csinált már megint ? – szólalt meg érces hangon az arcomat kutatva. Nem kellet kifejtenie, hogy kire gondol. Mindketten kristálytisztán tudtuk.

Ahogy újra leperegtek előttem az előző nap képei.. Megint úgy éreztem, mintha egy óriási vasbeton lapáttal szorongatnák a belsőmet.

- Szakítottunk – A hangom halk volt, szinte én is alig hallottam.  Egyből a gyűrűsujjamat kezdtem a másik kezemmel babrálni, így az ő pillantása is odatévedt.

- Igen, khm. Visszaadtam neki a gyűrűt. – Felszaladt a szemöldöke, de csak egy másodpercig tartott a meghökkenése, utána visszatért az az undok arckifejezése.

- Na és most meddig megy a durcizás? – húzta meg a kristálypoharát, majd elrévedt a pohár aljában.

- Nem Chat, ez most más. Tényleg végeztünk  - bicsaklott meg a hangom. Felnézett rám, és valami furcsát láttam megcsillanni. Nem szólalt meg rögtön, csak sötét szemmel figyelt. Mintha várt volna valamire.

- És most mit vársz, mit mondjak neked, Jade? Hogy sajnálom, hogy az a töketlen ilyen balfasz? – közelebb ült és mélyen a szemembe nézett.

- Azt várod, hogy együtt érezzek veled? – várakozóan nézett rám. Nem értettem, és kezdett kissé feszélyezni a viselkedése.

- Mert nem fogok – hajolt előre. Megcsapott a whisky kemény szaga, de nem mozdultam. Csak megszeppenve néztem a sötéten villogó jeges szempárt, ami teljesen összezavart.

Mégis összeszedtem magam, ha csak pár percre is és megkeményedett tekintettel meredtem rá.

- Én tényleg szerettem – jelentettem ki elszántan.

Groteszk mosollyal megrázta a fejét, majd kissé mérgesen nézett vissza.

- És mond csak, hova tűnt az a jelenidő?  - a gúny csak úgy csöpögött a hangjából.

- Hogy te mekkora egy szemétláda vagy! Legszívesebben felálltam volna és kirohantam volna a szobából, de tudtam jól, beletrafált.

- Nem tudom, mit érzek.. Szeretem, de...  – Érdeklődve nézett rám és várta, hogy folytassam.

- Mintha már nem is számítanék neki. Ott van neki Kate, mégis velem tervez gyereket. Egyszerűen elegem lett belőle. És nincs kedvem újra játszani ezt a szakítunk-összejövünk témát. Ezért úgy gondoltam, végleg lezárom. Jobb lesz ez mindkettőnknek.

- De..? – kezdte helyettem Chat. A fenébe, hogy képes ráérezni dolgokra?!

- De baromira nem ezt akarod?- szinte számonkérően meredt rám és ahogy látta, hogy nem változik az arckifejezésem, rögtön támadásba lendült.

- Remélem jó érzés áltatni magad. Kicseszel magaddal és.. másokkal is.

Nem tudtam tovább elviselni ezt a szempárbajt, így fogtam magam és felálltam. Rögtön ő is felállt és elém lépett.

- Felesleges rájuk pazarolni az időnket, mikor.. – hajolt egyre közelebb.

- Ugyan Jade, legalább engem ne csapj be.

Egyik kezével közelebb húzta magához az arcom és keményen megcsókolt. Parancsolóan koccant a foga az enyémhez, ellenkezést nem tűrve. Éreztem, hogy kiesett a kezemből a whiskys pohár, majd hallottam ahogyan apró darabokra törve szóródik szét a padlón.

Ez a csók.. Chat éhesen csókolt, mint aki már régóta ki lenne éhezve rá. A nyelve forrón nyomódott a sajátomhoz, és követelőzően akart valami választ kicsikarni.

De én csak álltam teljesen lefagyva. Mintha megszűntem volna gondolkodni.

 Aztán a vége felé enyhén ráharapott az alsó ajkamra, és a fogai közt engedve el azt, távolodott el tőlem. 

Mindkettőnk mellkasa igen hevesen emelkedett fel-le, a szemünk pedig kutatva szemlélte a másikét.

- Emlékszel még SanFran’re? – Homloka az enyémet súrolta. A sötét írisszel körülvett jeges kékség most tombolt, úgy éreztem magam, mintha egy hóviharba csöppentem volna. Szédültem és csak az tartott meg, hogy éreztem a kezeit magamon.

- Amikor végigszeretkeztük az estét? – suttogta rekedtesen az ajkaim közé.

- Olyan kicseszettül kívánlak.. – Odadőlt  a nyakamhoz, szívogatni kezdte, miközben nem finomkodva markolt, ahol ért.

Becsuktam a szemem és hagytam, hogy magával sodorjon ez az őrület. Tudtam, éreztem, hogy már nem csak passzív elszenvedő vagyok, hiszen én is ugyan olyan hévvel viszonoztam minden érintését, ahogy csak telt tőlem. Vadul húztuk egyre közelebb a másikat és faltuk egymás ajkait, az ujjaink egymás hajában barangoltak, hol finoman hol erősen húzva azt..

Valami reccsent, és már csak akkor tudatosult, hogy az az ágy volt, mikor már teljesen rám feküdve nyomott neki  a matracnak. Szaggatottan vettük a levegőt, reszelve, mintha maratont futnánk. Félig kinyitottam a szemem, minden mintha csak homályos folt lett volna, összefolytak a tárgyak sziluettjei, még Chat is.Körülvett minket a hússzínű kavalkád, amiben ott volt az őrült vágy volt, ami igencsak kitörni készült belőlünk.

A kezemet újra a hajába túrtam mélyen, hogy a bőr a bőrhöz érjen.. mikor mintha egy csillanást láttam volna. Reflexből a kezemre tévedt a tekintettem, egyenesen a kérdéses ujjamra. És bumm.

Mintha kábulatból ébredtem volt. Én. Ezt. Nem akarom!  

Megráztam a fejem – mintha ezzel kitisztíthattam volna az elmém – és újra csak a gyűrű helyét bámultam. Közben halványan érzékeltem, hogy valaki a mellemet harapdálja..

- Chat.. – próbáltam felhúzni az arcát az enyémhez.  Hirtelen minden olyan tisztává és érthető vált.

- Chat! – húztam végül a kezeit le az alsóneműmről. Nagy nehezen felültem, amit ő is követett, de mintha meg sem hallott volna, ugyan úgy hozzám préselte magát és markolt.

Az arcomhoz húztam a fejét, majd mielőtt még megcsókolt volna, végigsimítottam  az arcélén.

- Hagyjuk abba.. – mondtam higgadtan – bár kissé nehezen, hiszen nehéz volt nem lihegni.

- Azt ne mondd, hogy nem akarod.. mindjárt felrobbanok.. – sóhajtott és újra rámhajolt volna, de nem engedtem.

- Nem engem kívánsz, hanem Lissát.

Ahogy kiejtettem a nevét, mintha nála is elvágtak volna valamit. Egyből a szemembe nézett, ám nem úgy, ahogy vártam volna, egy elég mérges tekintettel találkozott a sajátom .

- Érzed ezt? Szerintem ezt nem éppen ő váltotta ki.. – nyomta a tenyeremet az alsógatyája felé, egyenesen a lába közötti erősen kemény dudorra.

Rögtön elhúztam a kezem és próbáltam higgadt maradni.

A tenyereim közé fogtam az arcát és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Ahogy végre engedett nekem, láttam, ahogyan harcol magával. Most nem vett fel semmilyen álarcot. Csak ő volt. Csak egy férfi, aki halálosan szerelmes.. csakhogy nem belém.

- Tudom, hogy hiányzik – suttogtam neki, közben simogattam az arcát. Láttam a zavarát, a kétségeit, ahogy még utoljára próbálja titkolni az érzéseit.. De pár másodpercen belül azok a hideg szemek átváltottak kétségbeesett és rettegő melegségbe.

- El sem tudom mondani, mennyire.. – mondta egy mélyről jövő sóhaj után, majd a mellkasomra hajtotta a fejét. Intim volt a pillanat, de nem testi szempontból. Végre teljesen közel engedett magához, nem játszotta a nagymenő kemény férfit, hanem egyszerűen csak ő volt. Minden félelmével együtt.

Közelebb húzott magához, hogy még jobban át tudjon ölelni, és hogy én is jobban hozzá tudjak férni. Simogattam a haját, a hátát, hogy miért is? Azt hiszem mindkettőnket nyugtatgattam. Őt, hogy van még remény és magamat, hogy lesz elég erőm kitartani. 

Mikor kibontakoztunk ebből ez ölelésből, csak néztem az enyhén homályos szemébe és halványan elmosolyodtam.

- Nathe egy igazi barom, hogy hagyott elmenni – mondta meggyőződéssel a hangjában, majd az ajkaimra hajolt egy könnyű csókra.

- Köszönöm – suttogta a szót az ajkaimnak. Ahogy visszaegyenesedett ültében, az arcomról lejjebb tévedt a tekintete és nagyot nyelt.

- Megtennéd, hogy felveszel valamit? A végén még a sikeresen lelohasztott testrészem újraéled– vigyorgott nagyban.

- Tökfej! – kacagtam fel és rácsaptam a kezére."