Series

Hihetetlen, de két sorozatot is találtam, ami szinte napi szintem izgatja a fantáziám.

Első számú nagy kedvenc: Anne a zöldoromból :) Még a neve is mosolygásra késztet. Imád beszélni, álmodozni, és ha még mindig nem tűnne ki a tömegből, ott van a vörösen fénylő göndör haja, ami szikrázó egyéniségének külső mércéje. Jaj..imádom a BBC-t. Eddig még nem okozott csalódást. Főleg a kosztümös filmek/sorozatok terén. Büszkeség és balítélet, Észak és Dél, Jane Eyre.. és ez :)

A másik az HBO-n futó és már véget is érő - szerintem egy szériás - halálosan valóságos sorozat. Először nagyon morbidnak tűnt, mivel pont kifogtam a legeslegpszichósabb részét: az elrablást, mikor majdnem felgyújtják az egyik főszereplőt. Együtt éreztem át vele a fájdalmat, a megaláztatást és a halálfélelmet. Komolyan gondolkodom rajta, hogy felkutatom a színész többi alakítását, mert valami hihetetlenül jót játszott itt, a Sírhant művekben.

A drog, a tudatlanság, a fájdalom, a halál és annak félelme, vagy félelmének hiánya.. olyan sorozatban összegződnek, ami a teljes letargia helyett egy szinte szórakoztató kis esti filmjátéknak tűnik. De csak tűnik, mert igenis van mögöttes tartama. Szól az elfogadásról, a szégyenről, az azonos neműek kapcsolatáról, az öregségről, a félrelépésekről, szétcsúszásról.. az egész élet nagy fordulatra kényszerítő érzelmi kavalkádjáról, amit művészien visz a filmvászonra. Egyszóval grat nekik, hogy értelmesen foglalták/foglalják le az időmet. Rájuk szívesen áldozok az időmből.

Ámbár sokáig nem érdemes ilyeneket nézni, mert becsavarodik az ember. Inkább élem az életem, úgyis történik nap mint nap érdekes dolog.

Beszélgetések

Beszélgetés egy régi ismerőssel

- Fura vagy - jelentette ki enyhe mosollyal a szája szélén. De képtelen voltam leolvasni az ajakrebbenésről a valódi jelentést.
- Fura..mint? Jó vagy rossz értelemben? - tettem fel a régóta kikivánkozó kérdést és kissé remegő gyomorral vártam a választ.
- Hát... - nézett el laposan mellettem. A kezét lágyan a hajába fűzte, szinte láttam ahogyan a meleg bőr találkozik a nap csintalan fénynyalábaival, és forrón sisteregve cirógatja végig a barna szálakat.
Félig egy lanyha mosollyal az arcomon belenéztem a szemeibe, de a bizsergés mégsem hozta meg a várt végeredményt.
Pár másodpercig még láttam benne a vágyat, ahogyan valaki másfelé kalandozik sebesen, meg nem hátrálva az ész kötelességeitől. De velem már csak a test barna kis lencséi néztek szembe.
Egy fal megsemmisült. A másik felépült. Az enyém kikövezetlenül állt az égre meredezve a halmok közepén.

Az utolsónak vélt könyörületben hívés - féléves intervallumban számítva -

Drukk-drukk-drukk! Csak meglegyen az utolsó vizsgám!
Már rájöttem, hogy ez szerencsejáték.. épp ezért szorítom mocsok-makacs mód a hüvelykujjam.
Legyen meg a világirodalom vizsga! Ha meglenne, végezhetnék a nyárra ezzel az stresszokozó kozmoszbéli förmedvénnyel: múltnak tekinthetném a második félévemet.

U.i.: dolgozok. Bár néha kiégnek a szemeim a monitor előtt, még bírom. Kell, mert még a munka is light, a főnök is rendes, és nem mellesleg az albérlet nem ingyen van.

Ohohoo. vagy nem is mondtam? Ja igen, VAN albérletem. Mégpedig barátokkal tarkítva. Hm.. azt hiszem jó lesz az elkövetkezendő időszak. Saját szoba, saját tér, önálló, nem kényszerített döntések. Hát nem ez a felszabadulás főnixi megvalósulása? Várom, de piszok módra :

U.u.i.: a változás igénye érett gondolkodásra vall. Érett gondolkodás idősödésre. Az idő szubjektív.. tehát akkor én határozom meg? Mi ez? Önalkotta világ korlátok nélkül, vagy korlátozott világ "én" nélkül? Írok

Nehéz döntések

Mikor már azt hiszem, hogy Magam döntöm el a nagy kérdéseket, kiderül, hogy bizony erről szó sincs. Szó szerint. Ah.. írtam már, hogy ez rohadt frusztráló?! Na időn...

Az egész azzal kezdődött, hogy bizony rá kellett döbbennem: június van. Ez bármennyire piti dolognak tűnik, bizony nehéz döntések mozgatóköve volt. Elhatározások idejét hozta magával, amikbe bele is vetettem magam. Elköteleztem magam, bele is éltem magam. Megtettem, ami tőlem telt: széles mosoly, merészség és nagy adag elszántság. Most már tudom, hogy nem lett volna nagy értelme, mert ugyan úgy másokra gondoltam, nem magamra. Mert ha Én nem gondolok Magamra, ki fog? A szüleim? Közvetve, ja.
De ami számomra kezd rohadt érdekes lenni az az, hogy ha kiváltképp csak és kizárólag magamra akarok koncentrálni, súlyosan ledegradálnak értelmileg. Hát szükségem volt nekem erre? Főleg itthoni légtérben? Naná, hogy nem. Szóval, ami szükséges volt, megtettem. De vagy a szerencsémnek, vagy mások rossz beidegződése miatt, nem úgy lett, ahogy az el lett döntve.


Döntések és eldöntetések. Vicces, hogy azt hittem, egy tőről fakadnak, ha magam irányítok.

De ami még viccesebb: Nem én irányítok. Sem 'ttam. Szóval, ahol abbahagytam eme kiszakadásom előtt: azt hittem, hogy megvan aminek meg kell lennie.... DE .. aztán mégsem. Pont amikor már belenyugodtam, és elhittem.
A sors fintora, hogy ezúttal jobb történt.


Hát, néha rólam is írhatnak komédiát.

Konklúzió: Sose add fel magad, mégha konkrétan hülyének néznek is. Be yourself. Csak így egyszerűen.

A másik megosztandó tény, amit az internet adta örök nyomként akarok itt hagyni:
- azt hiszem sikerül magamon túljutni.

Korlátozva van mindenki. Csak más és más módon.
Ahogy az én egyik korlátozott oldalamon kezdett feloszlani az addigi szürke és mocskosul konok köd, kezdett egy másik rámköltözni. Nehéz volt elfogadni. Nem is. Inkább nehéz volt magát a tényt, tényként kezelni. Most tudom, hogy tenni kell ellene. A kérdés már csak az, hogy valóban elkötelezett vagyok-e.

Mindig eljön az ember életében egy olyan szakasz, amin nem egy nap átjutni. Amit, ha túlélsz tiszta, sérületlen morállal és csakis építő jelleggel felszabdalt, de utána szépen, újra felépített önképpel; akkor már tudod, hogy hibáztál, és nem hárításokkal élsz.
Én több mint 1 évig éltem az elfogadó fázisban. Néha kritikán aluli teljesítménnyel büszkélkedtem magam előtt, néha az öngyűlölet vagy kontextusból adódóan az önsajnálat mély gödrébe esve botladoztam.

A Hit.
Hiszek Magamban, és Ismerem Magam. Vajon sokak képesek ezt önáltatás nélkül mondani?
Én hiszem, hogy ismerem Magam. Ez már jobban elfogadható nem?

Én tudom, hogy Ki vagyok. De sajnos azt is, hogy MI vagyok. De a korlátok sosem állítottak meg. Most sem fognak. Én tenni fogok. Eleget vártam.

Új kezdet, jövök! 
Szóval rettegj világ, Anett úton van!

Már megint?!

...és egyszer csak azon kapom magam, hogy újra tételsor van a kezeim között. Rákényszerültem a régimagyar II. tételeinek tanulására.

...fáradok..! :/

De azért nem bírtam ki, csak közbeiktattam egy kis kreatívkodást. Az írás meg a porcukor volt az epren. Jó volt elmerülni. De sajnos nehéz volt újra észbekapni és dolgozni. Mert a tanulás munka. Bezony.