Nehéz döntések

Mikor már azt hiszem, hogy Magam döntöm el a nagy kérdéseket, kiderül, hogy bizony erről szó sincs. Szó szerint. Ah.. írtam már, hogy ez rohadt frusztráló?! Na időn...

Az egész azzal kezdődött, hogy bizony rá kellett döbbennem: június van. Ez bármennyire piti dolognak tűnik, bizony nehéz döntések mozgatóköve volt. Elhatározások idejét hozta magával, amikbe bele is vetettem magam. Elköteleztem magam, bele is éltem magam. Megtettem, ami tőlem telt: széles mosoly, merészség és nagy adag elszántság. Most már tudom, hogy nem lett volna nagy értelme, mert ugyan úgy másokra gondoltam, nem magamra. Mert ha Én nem gondolok Magamra, ki fog? A szüleim? Közvetve, ja.
De ami számomra kezd rohadt érdekes lenni az az, hogy ha kiváltképp csak és kizárólag magamra akarok koncentrálni, súlyosan ledegradálnak értelmileg. Hát szükségem volt nekem erre? Főleg itthoni légtérben? Naná, hogy nem. Szóval, ami szükséges volt, megtettem. De vagy a szerencsémnek, vagy mások rossz beidegződése miatt, nem úgy lett, ahogy az el lett döntve.


Döntések és eldöntetések. Vicces, hogy azt hittem, egy tőről fakadnak, ha magam irányítok.

De ami még viccesebb: Nem én irányítok. Sem 'ttam. Szóval, ahol abbahagytam eme kiszakadásom előtt: azt hittem, hogy megvan aminek meg kell lennie.... DE .. aztán mégsem. Pont amikor már belenyugodtam, és elhittem.
A sors fintora, hogy ezúttal jobb történt.


Hát, néha rólam is írhatnak komédiát.

Konklúzió: Sose add fel magad, mégha konkrétan hülyének néznek is. Be yourself. Csak így egyszerűen.

A másik megosztandó tény, amit az internet adta örök nyomként akarok itt hagyni:
- azt hiszem sikerül magamon túljutni.

Korlátozva van mindenki. Csak más és más módon.
Ahogy az én egyik korlátozott oldalamon kezdett feloszlani az addigi szürke és mocskosul konok köd, kezdett egy másik rámköltözni. Nehéz volt elfogadni. Nem is. Inkább nehéz volt magát a tényt, tényként kezelni. Most tudom, hogy tenni kell ellene. A kérdés már csak az, hogy valóban elkötelezett vagyok-e.

Mindig eljön az ember életében egy olyan szakasz, amin nem egy nap átjutni. Amit, ha túlélsz tiszta, sérületlen morállal és csakis építő jelleggel felszabdalt, de utána szépen, újra felépített önképpel; akkor már tudod, hogy hibáztál, és nem hárításokkal élsz.
Én több mint 1 évig éltem az elfogadó fázisban. Néha kritikán aluli teljesítménnyel büszkélkedtem magam előtt, néha az öngyűlölet vagy kontextusból adódóan az önsajnálat mély gödrébe esve botladoztam.

A Hit.
Hiszek Magamban, és Ismerem Magam. Vajon sokak képesek ezt önáltatás nélkül mondani?
Én hiszem, hogy ismerem Magam. Ez már jobban elfogadható nem?

Én tudom, hogy Ki vagyok. De sajnos azt is, hogy MI vagyok. De a korlátok sosem állítottak meg. Most sem fognak. Én tenni fogok. Eleget vártam.

Új kezdet, jövök! 
Szóval rettegj világ, Anett úton van!